Buka csabáné
csipkeverő népi iparművész
Történetem
1988-ban még hobbiként készítettem csipkét, pedagógusi munkám mellett. Még ebben az évben alapítótagja lettem az Országos Csipkeegyesületnek és azóta is részt veszek az egyesületi továbbképzéseken, zsűrizéseken, az egyesület által rendezett országos rendezvényeken / pl: Mesterségek ünnepe, Csipkekonferencia Nagykálló/
Debrecenben is tagja voltam a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesületnek, 2020-tól pedig a Bihari Népművészeti Egyesület tagja lettem. 1988 óta helybeli csipkeverő szakköri tag, 2012 óta vezetek is szakkört a Tímárház- Kézművesek Házában és a Józsai Közösségi Házban.
2002-ben kaptam meg a Népi Iparművész címet, Debrecen város díját, a Hajdú-Bihar Megyei Minőségi termék díjat.
Az általam készített csipkék főleg a kunsági-karcagi-abádszalóki szalagos minták. Emellett, tájegységi csipkéket, régi minták kutatását, feldolgozását is végzem a szakköri tagokkal egyetemben. Rendszeresen kiállítják munkáinkat, megmutatva és éltetve ezt a csodálatos hagyományt.
Buka Csabáné a Cívis Hagyományőrző Népművészeti Egyesület alapító tagja.